AZ ADÁSVÉTELI SZERZŐDÉS MENETE

Az első adásvételi szerződés meghatározó mérföldkő az ember életében, hiszen a legtöbb ingatlan vásárlás nem befektetés, hanem otthonunk megteremtése. A cikkben pedig egy ingyenesen letölthető útmutatót is találsz!
OSZTATLAN KÖZÖS TULAJDON ÉS HASZNÁLATI MEGOSZTÁSI SZERZŐDÉS

Osztatlan közös tulajdon, elővásárlási jog, használati megosztási szerződés: ismertetjük a legfontosabb tudnivalókat!
A HASZONÉLVEZETI JOG ERŐSEBB, MINT A TULAJDONJOG?

A köznyelv úgy tartja, hogy a haszonélvezeti jog „erősebb”, mint a tulajdonjog. Hogy miért, az ebből a cikkből kiderül, illetve az ingatlanra alapított haszonélvezet példáján keresztül néhány gyakori kérdéssel bemutatom többek között azt is, milyen jogai és kötelezettségei vannak a tulajdonosnak és a haszonélvezőnek, ki milyen költséget köteles viselni, valamint mekkora lehet a haszonélvezeti jog értéke.
AZ ELŐSZERZŐDÉS ÖT PÉLDÁJA

Az előszerződés fogalmának magyarázata elég egyszerű: a felek abban állapodnak meg, hogy egymással egy későbbi időpontban szerződést kötnek, és megállapítják ennek a szerződésnek a lényeges feltételeit. A gyakorlati haszna és joghatása ettől azonban jelentősen több, ezért ebben a cikkben az ingatlan adásvételi előszerződés néhány példáján keresztül bemutatom ennek a jogintézményét. MITŐL ELŐ AZ ELŐSZERZŐDÉS? Attól, […]
BÉRLETI SZERZŐDÉS LÉPÉSRŐL LÉPÉSRE

A bérleti szerződés megkötése szempontjából hagyományosan az augusztus és a szeptember az év csúcsidőszaka, ami az egyetemi tanévkezdéssel hozható összefüggésbe. Emellett az sem elhanyagolható, hogy az elmúlt években egyre inkább megnövekedett az életvitelszerűen bérleményben élők száma is. Ebben a bejegyzésben bemutatjuk, miért nem érdemes az internetről letöltött bérleti szerződés minta alkalmazása, továbbá a bérleti szerződés megkötése, valamint a bérleti szerződés felmondása legfontosabb tudnivalóit ismertetjük (és közben tisztázunk néhány pontatlanul elterjedt fogalmat, mint például albérlet, kaució vagy kilakoltatás) – lépésről lépésre.
A HÁZASSÁGI SZERZŐDÉS SZABÁLYAI

A házassági szerződés (pontos megfogalmazás szerint házassági vagyonjogi szerződés) a mai napig érzékeny téma a párok között, és a társadalom többsége is az egymással szembeni bizalmatlanság jeleként értékeli, ha valaki házassági szerződés megkötését szorgalmazza. A házassági szerződés azonban nem csak arra alkalmas, hogy az a fél, aki nagyobb vagyonnal kezdett a házaséletbe, védje a vagyonát válás esetén, hanem arra is, hogy egy rossz döntés következtében az adósság ne terhelje a másik házastársat. Családjogi cikksorozatunk záró részében a házassági szerződés legfontosabb tudnivalóit ismertetjük.
SZERZŐDÉSKÖTÉS OTTHONRÓL

A távellenjegyzés lehetőségét az ügyvédi tevékenységről szóló törvény korábban már megteremtette. A szerződéskötés otthonról azonban a koronavírus-járvány hatására válik egyre inkább természetessé a hétköznapokban. Ilyen esetben ügyfeleinknek nem kötelező az aláírás céljából személyesen megjelenniük irodánkban. A véglegesített szerződést e-mailben küldjük meg részükre, melyet egy Skype-hívás során akár otthonról is aláírhatnak. A jogügyletek biztonsága természetesen ekkor […]
10 KÉRDÉS, 10 VÁLASZ A HÁZASTÁRSI KÖZÖS VAGYONRÓL ÉS KÜLÖNVAGYONRÓL

Családjogi cikksorozatunk negyedik részében 10 kérdés példáján keresztül a házastársi közös vagyon és különvagyon szabályait tekintjük át.
VAGYONMEGOSZTÁS VÁLÁSKOR

A leggyakoribb családjogi kérdésekkel foglalkozó cikksorozatunk harmadik részében ismertetjük, hogyan zajlik a vagyonmegosztás váláskor. MI TARTOZIK A KÜLÖNVAGYONBA ÉS MI A KÖZÖS VAGYONBA? A vagyonmegosztás váláskor az úgynevezett vagyonmérleg felállításával kezdődik, melyben meg kell határozni a házastársak külön-, illetve közös vagyonát. A házastársak – házassági vagyonjogi szerződésbe foglalt megállapodása hiányában – közös vagyona mindaz, amelyet […]
CSOK-OS INGATLAN ELADÁSA, BÉRBEADÁSA – LEHETSÉGES?

A CSOK (családi otthonteremtési kedvezmény) lehetőségéről az elmúlt néhány évben valószínűleg az is hallott, aki nem vásárolt ingatlant vissza nem térítendő támogatással, illetve a 3%-os fix kamatozású CSOK hitellel. A CSOK esetében a támogatás egyik feltétele, hogy az ingatlan tulajdoni lapjára 10 éves elidegenítési és terhelési tilalom kerül bejegyzésre. Azt azonban már kevesen tudják, hogyan […]