Debrecen

Antall József u. 36., fsz. 1.

+36 20 445 8480

Hétfőtől-péntekig 8-17 között

Hétköznap: 8-17 óráig

Hétvégén irodánk zárva tart

MEGFIZETHETŐ ÁLLANDÓ JOGI KÉPVISELET

KKV-K RÉSZÉRE​

Állandó jogi képviseletre minden vállalkozásnak szüksége van – a kérdés csak az, hogy mikor jut el üzletileg vagy szakmailag arra a pontra,
hogy az ügyvédi segítség valóban folyamatosan legyen jelen a cég életében.

Miért van erre szükségem?

Új üzleti partnerekkel való szerződéses kapcsolatok, új munkavállalók bevonása a cégbe, terjeszkedés, esetleges jogviták és kintlévőségek kezelése: az ügyvédi háttérmunka mindezekhez nélkülözhetetlen, és egy ponton túl elengedhetetlen lesz a jogi ügyek kiszervezése.

Ahogy a bérszámfejtéshez szükséges a könyvelői segítség, a jogi ügyeket mindenképpen érdemes ügyvédre bízni még akkor is, ha az adott ügyben ez jogszabály szerint nem kötelező. Míg a nagyvállalatok képesek arra, hogy házon belül tartsanak fenn jogi osztályokat, a KKV szektorban erre gyakran sem igény, sem pedig anyagi lehetőség nincs. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a KKV-knak le kell mondania arról, hogy a saját igényeiknek megfelelő állandó jogi képviselettel rendelkezzenek, ugyanis egy belső jogtanácsos szuperbruttó munkabérének töredékéért már igénybe veheti irodánk folyamatos jogi szolgáltatását.

Küldetésként tűztük ki azt, hogy az állandó jogi képviseletet a nagyvállalatok mellett a kis- és középvállalkozások számára is elérhetővé tudjuk tenni. Ennek érdekében alakítottuk ki kifejezetten a KKV-kra szabott Business jogi szolgáltatás csomagjainkat.

MILYEN SZAKTERÜLETEKEN TUDUNK SEGÍTENI?

A szakterületek természetesen a cég igényei szerint választhatóak – nem minden vállalkozásnak vannak például peres ügyei, ahogy elképzelhető az is, hogy a cégen belül csak a munkaügyek folyamatos kezeléséhez van szükség ügyvédi közreműködésre. Mi a céged igényeidhez igazodunk.

MILYEN ALAPELVEK SZERINT DOLGOZUNK?

1. TRANSZPARENCIA

Az átláthatóság több ponton is meghatározza az Ügyfeleinkkel való együttműködést.

Az első, és talán legfontosabb a díjazás kérdése: minden Ügyfelünk esetében kiemelt figyelmet fordítunk arra, hogy akár a megbízási szerződés megkötését megelőzően, akár a megbízás teljesítése alatt részletesen tájékoztassuk őket a várható időráfordításról, díjazásról és az üggyel kapcsolatban esetlegesen felmerülő egyéb költségekről - például az igazgatási szolgáltatási díjakról vagy az eljárási illetékekről.

A második, és nem kevésbé lényeges szempont az, hogy Ügyfeleinket akár kérésükre, akár proaktív hozzáállásunk alapján folyamatosan tájékoztassuk az ügyeik állásáról.

2. IDŐ- ÉS KÖLTSÉGHATÉKONYSÁG

Bár nem végeztünk átfogó kutatást, de azt gondoljuk, nem tévedünk nagyot, ha életünk három legfontosabb értékeként sokan az egészséget, az időt és a pénzt jelölnék meg.

Ügyfeleink életében az elsőre nincs befolyásunk, azonban ügyvédként utóbbi kettőre hatással lehetünk. Éppen ezért törekszünk arra, hogy Ügyfeleinknek a lehető legkevésbé költséges és legrövidebb időt igénybe vevő jogi megoldásokat találjuk meg.

3. ŐSZINTESÉG ÉS ETIKUS TÁJÉKOZTATÁS

Nem az a kifizetődő, ha olyan tanácsot adunk, amit az Ügyfeleink hallani akarnak, hanem az, ha rávilágítunk a valós problémákra. Az őszinteség számunkra azt jelenti, hogy bátran felvállaljuk az Ügyfeleink előtt azt is, ha az ügyeik állása éppen számukra kedvezőtlen, hiszen ezzel is Ügyfeleink érdekeit képviseljük: meg tudjuk őket óvni fölösleges kiadástól, elparazolt időtől vagy éppen még nagyobb kártól.

Nem biztatjuk Ügyfeleinket költséges megoldásokra, illetve nem vállalunk el nyilvánvalóan esélytelen ügyet csak azért, hogy még egy üggyel több szerepeljen a nyilvántartásban.

4. ÜGYFÉLKÖZPONTÚSÁG ÉS ÉRTHETŐ KOMMUNIKÁCIÓ

Mindenki a saját szakmájának nyelvét tudja igazán beszélni. Tapasztalataink azt mutatják, hogy a jogi nyelvezetet gyakran nehéz megérteni amellett, hogy néha félelmet is tud kelteni az emberben. Törekszünk tehát arra, hogy Ügyfeleinket számukra is érthető formában, a lehető legkevésbé jogi nyelven tájékoztassuk – amennyire azt az adott szituáció megengedi.

5. LÉNYEGLÁTÁS ÉS ÁTGONDOLTSÁG

Igyekszünk az információhalmazból kiszűrni azt, ami egy adott ügyben releváns és elengedni azt, ami nem segíti elő az eredményes befejezést. Soha nem döntünk Ügyfeleink helyett, ugyanis a döntés következményét nem mi viseljük – mi csupán alternatívákat kínálunk és legjobb tudásunk szerint igyekszünk felvázolni, mi várható az adott döntés után.

Tapasztalataink szerint a kellő átgondoltság egyik legjobb módszere az, ha igyekszünk egy kérdést más, akár az Ügyfeleinktől teljesen eltérő vagy ellentétes nézőpontból is megvizsgálni, ezáltal amennyire tőlünk telik, közösen csökkenthetjük a váratlan szituációk kockázatát.

6. FOLYAMATOS FEJLŐDÉS

A világban nincs olyan, hogy állandóság. Valami vagy fejlődik, vagy visszafejlődik – mi az első mellett tesszük le a voksunkat. Egyrészt, a gyorsan változó jogszabályi környezet követése és ezek gyakorlatba történő átültetése folyamatos tanulást kíván, ezért az önfejlesztés fontosságát szem előtt tartva rendszeresen veszünk részt különböző oktatásokon és továbbképzéseken.

Másrészt pedig amellett, hogy messzemenőkig tiszteljük hivatásrendünk hagyományait, úgy gondoljuk, hogy ezt a szakmát lehet és kell is haladó szemlélettel művelni, ezért ügyvédi irodaként egyben egy modern szolgáltató vállalkozásként is tekintünk magunkra. Nyitottak vagyunk az innovációkra és ahol csak lehet, igyekszünk rendszerekben és folyamatokban gondolkodni, ehhez igazítjuk digitális megoldásainkat is.

Végezetül, küldetésünknek érezzük, hogy változtassunk az ügyvédekről kialakult sztereotípiákon: az Ügyfeleinknek szeretnénk bizonyítani azt, hogy egyenrangú partnerként tekintünk rájuk.

ÁLLANDÓ JOGI KÉPVISELET KERETÉBEN AZ ALÁBBI HAVIDÍJAS SZOLGÁLTATÁSCSOMAGOKAT KÍNÁLJUK VÁLLALKOZÁSOK RÉSZÉRE:

BUSINESS LIGHT

179.990 Ft / hó (nettó)
  • Havonta 8 óra rendelkezésre állás és feladatellátás a kiválasztott területeken
  • Az adott hónap végén egy írásos összefoglaló a folyamatban lévő ügyekről
  • A havi kereten felüli órák díja: nettó 29.990 Ft
 
Kiknek ajánljuk?
 
Business Light csomagunkat jellemzően azok a cégek veszik igénybe, ahol havonta néhány alkalommal van szükség egy-egy ügynek a gyors és hatékony kezelésére – ilyen lehet például egy fontosabb szerződés elkészítése vagy véleményezése, néhány kifizetetlen számla behajtása, egy cégmódosítás vagy, ha egy munkavállalótól szükséges megválni.

BUSINESS PRO

349.990 Ft / hó (nettó)
  • Havonta 20 óra rendelkezésre állás és feladatellátás a kiválasztott területeken
  • További havi 1 óra ingyenes konzultáció irodánkban vagy online, amelynek keretein belül egyeztetünk a folyamatban lévő ügyekről
  • A havi kereten felüli órák díja: nettó 24.990 Ft
 
Kiknek ajánljuk?
 
Business Pro csomagunkat választó Ügyfeleink gyakran heti több alkalommal fordulnak hozzánk aktuális jogi ügyeikkel. Ha a vállalkozásod túljutott a kezdeti fázison és rendszeresen van szükség különböző szerződéses ügyek intézésére, gyakoriak a kintlévőségek, nagyobb létszámú munkavállalói csoport ki- és belépését kell kezelni, illetve a növekedéssel és fejlődéssel kapcsolatos lépéseket jogilag is megfelelően szeretné megtenni, ezt a csomagot a te cégednek találtuk ki.

BUSINESS MAX

599.990 Ft / hó (nettó)
  • Havonta 40 óra rendelkezésre állás és feladatellátás a kiválasztott területeken
  • További havi 2 óra ingyenes konzultáció irodánkban, online vagy Hajdú-Bihar vármegyén belül a cég székhelyén, amelynek keretein belül egyeztetünk a folyamatban lévő ügyekről
  • Havi 1x2 óra MasterMind csoporttalálkozó a Business Max ügyfelek cégvezetőivel, ahol közös gondolkodás útján keresünk megoldást a tagok előtt álló akadályok legyőzésére – és ahol új üzleti kapcsolatok is kialakulhatnak. (A MasterMind csoportot igény és megfelelő létszám esetén szervezzük meg, minimum 3, maximum 6 fő részvételével az irodában vagy külső helyszínen.)
  • A havi kereten felüli órák díja: nettó 19.990 Ft
 
Kiknek ajánljuk?
 
Business Max csomagunk azoknak az Ügyfeleinknek megfelelő választás, akiknél szinte napi szinten merülnek fel különböző területekbe tartozó jogi feladatok, vagy olyan komplexebb ügyekkel foglalkoznak, ahol az állandó jogi képviselet szinte vagy teljes mértékben elengedhetetlen, illetve ezek az ügyek jellemzően több időt vesznek igénybe.

EGYEDI AJÁNLAT

Egyedi ár
  • Csomagjaink nem fedik le a vállalkozásod igényeit és szeretnél cégedre szabott, egyedi ajánlatot kérni? Lépj velünk kapcsolatba most!

Lehetőséged van határozatlan, illetve egy év határozott időre is szerződni,
utóbbi esetben az éves díjból egy havidíjat elengedünk.

Ahhoz, hogy megtapasztalhasd a havidíjas jogi szolgáltatás előnyeit, egy rendkívül kedvező és kockázatmentes konstrukciót is kínálunk, melynek díja töredéke az irodánk által alkalmazott listaárakhoz képest, emellett az ügyvédi szolgáltatás piacán kialakult óradíjas és havidíjas árazással szemben is rendkívül versenyképes.

 

Garanciát vállalunk arra, hogy a kedvezményes ár ellenére ugyanazt a figyelmet szenteljük a te vállalkozásod ügyeinek is. Azt gondoljuk, hogy egy negyedév még nem jelent komolyabb elköteleződést, azonban ez az idő elegendő arra, hogy megtapasztalhasd azt, hogy milyen előnyökkel jár a céged számára a folyamatos ügyvédi háttértámogatás. A próbaidő végén szabadon dönthetsz arról, hogy milyen konstrukcióban folytassuk az együttműködésünket, ha pedig úgy gondolod, hogy a cégednek nincs szüksége havidíjas jogi szolgáltatásra, nem válunk el tőled haragban, felmerülő jogi ügyeiddel bármikor fordulhatsz hozzánk a későbbiekben is.

Tegyél minket próbára és köss velünk megbízást Business Start csomagunkra legfeljebb három hónap próbaidőre!

BUSINESS START

150.000 Ft / hó az első 3 hónapban (nettó)
  • Három hónapra összesen 36 óra rendelkezésre állás és feladatellátás a kiválasztott területeken
  • A negyedév vagy a 36 órás időkeret lejártával fél óra ingyenes konzultáció irodánkban vagy online, amelynek keretein belül áttekintjük a közös munka eredményét és döntünk a további együttműködésről

Nem csak egyszerűen egy jogi szolgáltatást biztosítunk, hanem elkötelezettek vagyunk Ügyfeleink céljainak elérésében. Hiszünk abban, hogy az állandó jogi képviselet nem csak egy sokadik kiadás, hanem befektetés a sikeres üzletbe. 

MIÉRT ÉRDEMES ÁLLANDÓ JOGI KÉPVISELETET IGÉNYBE VENNI?

Fix költség

Az átalánydíj tervezhető kiadást jelent céged számára, nincsenek váratlan többletköltségek, ez pedig elősegíti a vállalkozás likviditását.

Kedvezőbb díjszabás

Az állandó jogi képviseletet választó Ügyfeleink az egyedi ügyekben alkalmazott listaárak összesítéséhez képest végeredményben jelentős kedvezményben részesülnek.

Elsőbbségi ügyintézés

Átalánydíjas Ügyfeleink megkereséseit rövid határidővel kezeljük.

Biztonság

Azon dolgozunk, hogy megelőzzük a jogvitákat és a bírságokat, minimalizáljuk az üzleti kockázatokat és költséget takarítsunk meg vállalkozásod számára.

Naprakész ismeretek

Állandó jogi képviselettel rendelkező Ügyfeleink esetében naprakészen ismerjük az igényeket, illetve a vállalkozás működését, ezért teljesen egyedi, személyre szabott jogi megoldásokkal tudunk szolgálni.

Akár napi szintű támogatás

Szakterületeinkbe tartozó ügyekkel napi szinten foglalkozunk, ezért gyors és hatékony segítséget tudunk vállalkozásod számára nyújtani annak érdekében, hogy a jogi ügyek intézése helyett vállalkozásod fejlődésére tudj koncentrálni.

KIKNEK AJÁNLJUK BUSINESS CSOMAGJAINKAT?

  • Azoknak a vállalkozásoknak, akik szeretnék biztos kezekben tudni jogi ügyeiket és segítséget jelent a működés során egy ügyvédi iroda állandó jogi képviselete – nem utolsó sorban, a listaárakhoz képest jelentős költséget szeretnének megtakarítani.

  • Azoknak a vállalkozásoknak, akik szeretnék minimalizálni az üzleti kockázataikat és szeretnék megelőzni a jogszabályoknak nem megfelelő működés miatti bírságokat.

  • Azoknak a vállalkozóknak, akiknek nincs idejük a vállalkozásuk működtetése mellett a jogi ügyekkel is foglalkozni.

  • Azoknak a vállalkozóknak, akik hisznek abban, hogy egy sikeres cég működtetésének a kulcsa a különböző szakterületekhez kapcsolódó feladatok megfelelő partnernek történő kiszervezése.

GYAKRAN ISMÉTELT KÉRDÉSEK

A tapasztalataink azt mutatják, hogy a legtöbb mikro-, kis- és középvállalkozás eltérő igényeit ezzel a három időkerettel le tudjuk fedni, így bárki megtalálhatja a számára időben és/vagy díjazás tekintetében megfelelő opciót. Természetesen, ha a te cégednek ettől eltérő igényei merülnek fel, úgy arra is tudunk egyedi ajánlatot adni.

Ahhoz, hogy közösen meg tudjuk határozni, hogy a cégednek milyen területen és milyen munkamennyiségben van szüksége jogi segítségre, meg kell ismernünk a céged jelenlegi működését, ezért a szerződéskötést megelőzően egy kick-off meeting keretein belül egyeztetünk a felmerülő kérdéseidről. Ezt követően javaslatot fogunk tenni a céged számára legoptimálisabb csomagunkra – ez tényleg csak egy javaslat lesz, természetesen te döntesz, hogy melyik csomagunkat veszed igénybe.

A szerződéskötésre a személyes aláírás mellett online formában is van lehetőség. Ez utóbbi esetben az iratokat előzetesen megküldjük, melyeket ki kell nyomtatnod és egy rögzített Skype hívás keretein belül fogod azokat aláírni. Az aláírt iratokat postai úton tudod hozzánk eljuttatni, ezt követően kerül irodánk részéről is aláírásra, a saját példányodat pedig visszapostázzuk. (Ha ezt elolvastad, máris kaptál tőlünk egy tippet, ugyanis ez az egyik szabályos és biztonságos módja annak, ha nem személyesen kötsz valakivel szerződést.)

Ez természetesen megállapodás kérdése, de nem ragaszkodunk ahhoz, hogy a hónapforduló csak elsejével kezdődhet, lehetőség van a hónap bármely napján megkezdeni az együttműködést. A hónapforduló ebben az esetben a következő hónap ugyanezen napja.

A legkedvezőbb díjszabást ebben az esetben tudjuk biztosítani. Az egy hónapos kedvezményt a számlakiállításnál automatikusan érvényesítjük, ezzel kapcsolatban nincs további teendőd – 12 hónap díja helyett 11 hónap díjáról állítjuk ki előzetesen a számlát. (A szolgáltatáscsomagban foglalt időkereten felül igénybe vett órák azonban ebben az esetben is havonta kerülnek majd utólag a csomagban foglalt áron kiszámlázásra.)

Az állandó jogi képviselet célja éppen az, hogy a vállalkozásod életében felmerülő jogi kérdéseket folyamatosan kezeljük. Azt gondoljuk, hogy egy hónap nem valószínű, hogy elegendő arra, hogy minden szempontból megfelelő működést tudjunk kialakítani a céged folyamataiban, ezért számodra első körben a Start csomagunkat javasoljuk. Amennyiben úgy gondolod, hogy ez sem megfelelő választás, természetesen eseti alapon is fordulhatsz irodánkhoz.

A Start csomagunk egyfajta próbaidő, amely 36 órát tartalmaz. A 36 órás időkeret 3×12 óra számlázásával legfeljebb 3 hónapon belül vehető igénybe. A csomag abban az esetben is lejár, ha a 36 óra hamarabb kimerül, mint 3 hónap. Az időkeret lejártával dönthetsz arról, hogy Light, Pro vagy Max csomagunkra térsz át (határozott vagy határozatlan időre), vagy dönthetsz úgy is, hogy nem kívánod meghosszabbítani a szolgáltatást. A próbaidő számodra gyakorlatilag nem jelent semmilyen kockázatot, cserébe pedig nem kérünk hosszú távú elköteleződést.

A határozatlan idejű szerződések esetén a szolgáltatás a szerződésben rögzített napon indul és a havidíjat utólag számlázzuk ki. A Start csomag és az egyéb határozott idejű szerződések esetén a díjfizetés előre, egy összegben történik, ebben az esetben a szolgáltatás a jóváírást követő napon indul.

A határozatlan idejű szerződésed felmondását a hónapforduló vége előtt legkésőbb 15 nappal kell bejelentened, a szolgáltatást a hónapforduló végéig biztosítjuk és elkészítjük az elszámolást. Amennyiben a szerződést azonnali hatállyal mondod fel, elkészítjük az arányosított elszámolást törthónappal és az esetlegesen igénybe vett plusz órákkal, ezt követően kiállítjuk a számlát. A határozott idejű szerződést is lehetőséged van azonnali hatállyal felmondani, ebben az esetben azonban a határozott időre tekintettel pénzvisszatérítést nem teljesítünk.

A munkaidő nyilvántartásához másodpercalapú időnyilvántartó szoftvert használunk, melyben minden munkafolyamatot egyedileg felcímkézünk, így transzparens módon nyomon tudod követni, hogy egy adott munkafolyamatra mennyi időt szántunk. Az időkimutatást minden hónap végén megküldjük, emellett bármikor lehetőséged van arra, hogy érdeklődj az időkeret aktuális állásáról. Erre vonatkozó igény esetén az aktuális kimutatást legkésőbb a kérésed beérkezését követő munkanapon megküldjük.

A legtöbb esetben igen. Gyakorlatilag mindent el tudunk végezni online, ami nem jár szükségszerűen személyes megjelenési kötelezettséggel, így az ország bármelyik pontjáról vállalunk ügyfeleket. A bírósági és hatósági eljárások esetén elengedhetetlen a személyes jelenlét, ezt leszámítva bármit megoldunk online – még az ügyvédi ellenjegyzéshez kötött szerződéseket is. Amikor személyes egyeztetésre van szükség, azt Skype-on, Zoom-on, FaceTime-on, Google Meet-en vagy Teams-en tudjuk lebonyolítani.

Tervezzünk közösen hosszú távra,

az eredményeknek pedig örüljünk együtt, hiszen azt valljuk, hogy Ügyfeleink sikere egyben a mi sikerünk is!