A HASZONÉLVEZETI JOG ERŐSEBB, MINT A TULAJDONJOG?

A köznyelv úgy tartja, hogy a haszonélvezeti jog „erősebb”, mint a tulajdonjog. Hogy miért, az ebből a cikkből kiderül, illetve az ingatlanra alapított haszonélvezet példáján keresztül néhány gyakori kérdéssel bemutatom többek között azt is, milyen jogai és kötelezettségei vannak a tulajdonosnak és a haszonélvezőnek, ki milyen költséget köteles viselni, valamint mekkora lehet a haszonélvezeti jog értéke.
A FÖLDFORGALMI TÖRVÉNY MÓDOSÍTÁSAI 2022-BEN

Egy 2021 novemberében benyújtott törvényjavaslat alapján módosul a földforgalmi törvény. A legtöbb változás a törvényjavaslat elfogadását és kihirdetését követően már 2022-től már hatályba is lépett. VISZLÁT, ZÖLD PAPÍR, HELLO, ELEKTRONIKUS INGATLAN-NYILVÁNTARTÁS! A legnagyobb horderejű és minden szerződést alapjaiban érintő változás, az elektronikus regisztráció. Ez a teljesen megújuló, 2023 februárjától induló elektronikus ingatlan-nyilvántartási rendszerrel (E-ING) együtt […]
AZ OSZTATLAN KÖZÖS TULAJDONBAN ÁLLÓ FÖLDEK FELSZÁMOLÁSA

„Az Országgyűlés elkötelezett a magyar földművesek agrárpiaci versenyképességének javítása, gazdasági pozícióik megerősítése mellett és támogatja az optimális méretű, a stabil tulajdonosi szerkezeten alapuló hazai agrárium kialakulását. Ezért az Országgyűlés abból a célból, hogy az osztatlan közös földtulajdoni viszonyok felszámolását gyorsítsa, az osztatlan közös tulajdonban álló mező- és erdőgazdasági célú földek elmúlt évtizedekben kialakult tulajdonviszonyait rendezze, […]