Írta: Dr. Andirkó Balázs István LL.M. ügyvéd, compliance és ingatlanforgalmi szakjogász
A családjogi cikksorozatunk első részében a válóper során felmerülő legfontosabb kérdéseket ismertettük. Ebben szó esett arról, hogy – közös megegyezéssel történő – házasság felbontása esetén melyek azok a járulékos kérdések, melyekkel kapcsolatban a házastársaknak egyezséget kell kötnie annak érdekében, hogy a bíróság a házastársak közös kérelmére fel tudja bontani a házasságot. Ebben a bejegyzésben a szülői felügyeleti jog, a gyermektartás összege meghatározása (gyermektartásdíj) és a kapcsolattartás legfontosabb szabályait ismertetjük.
SZÜLŐI FELÜGYELETI JOG
A szülői felügyeleti jog tartalmát a Ptk. az alábbiak szerint rögzíti: a gyermek
- nevének meghatározása,
- gondozása és nevelése, lakóhelyének és tartózkodási helyének meghatározása,
- vagyonának kezelése,
- törvényes képviselete.
A szülői felügyeleti jogot a szülők – megállapodásuk vagy a gyámhatóság, vagy a bíróság eltérő rendelkezése hiányában – közösen gyakorolják akkor is, ha már nem élnek együtt. A közös szülői felügyeleti jog úgy is gyakorolható, hogy a szülők felváltva, azonos időtartamban jogosultak és kötelesek a gyermek nevelésére és gondozására.
Közös vagy kizárólagos felügyelet?
A szülőknek meg kell állapodniuk abban, hogy a kiskorú gyermek fölött a szülői felügyeletet kizárólagosan melyikük gyakorolja, vagy esetleg azt közösen kívánják-e a jövőben gyakorolni. A közös szülői felügyeletről való döntés esetén a bíróság a kiskorú gyermek érdekére figyelemmel elrendelheti, hogy a szülők a gyermekről felváltva, azonos időtartamban gondoskodjanak, vagy ennek hiányában szabályozza a gyermekkel való kapcsolattartást és dönt a gyermek tartásáról. A közös szülői felügyelet elrendelése esetén a bíróság kijelöli a gyermek lakóhelyét. Ha a házastársak közös szülői felügyeletben állapodnak meg, a kapcsolattartás kérdésében nem kell megegyezniük, a gyermek lakóhelyét azonban meg kell határozniuk.
Ha a bíróság a szülőket felváltva, azonos időtartamban jogosítja fel a gyermek gondozására, dönt a szülő által önállóan gyakorolt gondoskodás időtartamának mértékéről – a szünetek és az ünnepek időszakára is kiterjedően -, a gyermek átadása, átvétele módjáról, továbbá szükség esetén a gyermek tartásáról is.
A kizárólagos szülői felügyelet sem jelenti azt, hogy a másik szülő ki lenne zárva a gyermek életéből. Ha a bíróság a szülői felügyelet gyakorlására csak az egyik szülőt jogosítja fel, a különélő szülő a gyermek sorsát érintő lényeges kérdésekből a gyermek nagykorúságáig nem lehet kizárva, ezek a következők:
- kiskorú gyermek nevének meghatározása és megváltoztatása,
- szülőjével azonos lakóhelyén kívüli tartózkodási hely meghatározása,
- huzamos időtartamú vagy letelepedés céljából történő külföldi tartózkodási hely kijelölése,
- állampolgárság megváltoztatása,
- iskola, életpálya megváltoztatása.
Ezen felül, a bíróság feljogosíthatja a különélő szülőt a gyermek gondozásával, nevelésével összefüggő egyes feladatok ellátására, és kivételesen a vagyonkezelés és a gyermek vagyoni ügyeiben a törvényes képviselet teljes körű vagy részleges gyakorlására.
A GYERMEKTARTÁS ÖSSZEGE
A gyermektartás összege fizetésekor a kiskorú gyermek tartásra való rászorultságát vélelmezni kell, amely nagykorúságának betöltése után is (legfeljebb a 20. életévéig) fennáll, ha a gyermek még középiskolai tanulmányokat folytat. A továbbtanuló nagykorú, munkaképes gyermek ezen kívül is jogosult tartásra, ha a középiskolát követő tanulmányainak folytatása érdekében rászorul. 25. életévét betöltött, továbbtanuló nagykorú gyermek tartására csak rendkívüli esetben kötelezhető a szülő.
A gyermektartás összegét a szülő a saját szükséges tartásának terhére köteles biztosítani. Az a szülő, akinél a gyermeket elhelyezték, a tartást elsősorban természetben, a különélő szülő pedig elsősorban pénzben köteles teljesíteni.
Fontos a szülők megállapodása
A gyermektartás összege elsősorban a szülőknek kell megállapodásától függ. Ez történhet úgy is, hogy a különélő szülő a még fennálló időszakra vonatkozó gyermektartásdíj összegének megfelelő egyszeri vagyontárgyat juttat, ebben az esetben a szülőknek meg kell határozni az időtartamot és az összeget, mely a tartást fedezi. A megállapodást gyámhatóságnak vagy bíróságnak kell jóváhagynia.
Ha a szülők nem tudnak megegyezni, a gyermektartásdíj összegéről a bíróság dönt. Az összeg meghatározásánál az alábbi szempontokat kell figyelembe venni:
- a gyermek indokolt szükségleteit:
- ide tartoznak a neveléshez és megélhetéséhez, egészségügyi ellátásához, neveléséhez és taníttatásához szükséges rendszeres kiadások, valamint
- azok a rendkívüli kiadások, melyek előre nem láthatóak (pl. baleseti kórházi kezelés költsége, tönkrement laptop vagy mobiltelefon stb.);
- mindkét szülő jövedelmi viszonyait és vagyoni helyzetét:
- ebben az esetben a tényleges és adókedvezményekkel csökkentett bevételt kell alapul venni;
- a szülők háztartásában eltartott más – saját, mostoha vagy nevelt – gyermeket és azokat a gyermekeket, akikkel szemben a szülőket tartási kötelezettség terheli;
- a gyermek saját jövedelmét; és
- a gyermeknek és rá tekintettel az őt nevelő szülőnek juttatott gyermekvédelmi, családtámogatási, társadalombiztosítási és szociális ellátásokat.
A gyermektartás összege gyermekenként általában a kötelezett átlagos jövedelmének tizenöt-huszonöt százaléka. Az átlagos jövedelem megállapításánál rendszerint a kötelezettnek a kereset megindítását megelőző egy évi összes jövedelmére figyelemmel kell lenni. A gyakorlatban rendszeresen alkalmazásra kerül, hogy a gyermektartás díja a KSH tárgyév elején közzétett fogyasztói árindex mértékével automatikusan emelkedik.
A PTK. 2022. AUGUSZTUS 1-JEI VÁLTOZÁSAI
A szülői felügyeleti jog rendezésével kapcsolatban 2022. augusztus 1-jén változott a Ptk. irányadó szabályozása. Míg a korábbi előírás szerint a bíróságnak indokolt esetben, illetve, ha azt a gyermek maga kérte, közvetlenül vagy szakértő útján kellett őt meghallgatni a peres eljárásba. Ezzel szemben az új szabályok szerint a bíróságnak – elháríthatatlan akadály esetét kivéve – mindkét szülőt meg kell hallgatnia és értesítenie kell az ítélőképessége birtokában lévő gyermeket a nyilatkozattétel lehetőségéről. Ha a gyermek a meghallgatását maga kéri, vagy ha azt a bíróság kérelem hiányában is indokoltnak tartja, a bíróság a gyermeket közvetlenül vagy szakértő útján meghallgatja. Ha a gyermek a tizennegyedik életévét betöltötte, szülői felügyeletére és elhelyezésére vonatkozó döntés egyetértésével hozható, kivéve, ha a gyermek választása a fejlődését veszélyezteti.
A gyakorlatban a bíróság egy levelet küld a kiskorú részére, melyben – kiskorúak számára is érthető megfogalmazással – tájékoztatja a gyermekeket, hogy a szülei házasságának felbontására kerül sor és nyilatkozhat a bíróság előtt az őt érintő kérdésekről. (A kiskorú megjelenése természetesen nem kötelező, azonban a bíróság szemszögéből nézve a kiskorú nyilatkozatainak figyelembevételével megalapozottabb döntések születhetnek. A kiskorúak oldaláról vizsgálva a kérdést, egy válás épp elég megterhelő lehet számukra, nem feltétlenül tartom célravezetőnek tovább terhelni őket egy bírósági eljárással.)
KAPCSOLATTARTÁS
A gyermeknek joga, hogy különélő szülőjével személyes és közvetlen kapcsolatot tartson fenn. A gyermeket nevelő szülő vagy más személy köteles a zavartalan kapcsolattartást biztosítani. A különélő szülő nem csak jogosult, hanem köteles is a gyermekkel kapcsolatot tartani. A kapcsolattartásra a nagyszülő, testvér, a gyermek szülőjének testvére és a szülőjének házastársa is jogosult.
A kapcsolattartási jog magában foglalja a gyermekkel való személyes találkozást, a gyermeknek a lakóhelyéről vagy a tartózkodási helyéről rendszeresen, meghatározott időtartamra történő elvitelét, a gyermekkel időszakonként, elsősorban az oktatási szünetek és a többnapos ünnepek időszakában való huzamos együttlétet, és kiterjed a kapcsolat személyes találkozás nélküli fenntartására, mely kiterjed a meghatározott ideig történő külföldön tartózkodásra is.
A kapcsolattartásról a szülők egyezséget köthetnek, ennek hiányában a kapcsolattartás módjáról és időtartamáról a bíróság dönt. (Ha házassági vagy a szülői felügyelet rendezése iránti per nincs folyamatban, a kapcsolattartásról a szülők megegyezésének hiányában a gyámhatóság dönt.) A döntés előtt a szülőkön túl a megfelelő ítélőképességű gyermeket is meg kell hallgatni.
Miket kell figyelembe venni a kapcsolattartás meghatározásakor?
A kapcsolattartás meghatározásakor az alábbiakról szükséges dönteni:
- a kapcsolattartás gyakoriságáról és annak időtartamáról,
- folyamatos vagy időszakos voltáról,
- felügyelt vagy felügyelet nélküli kapcsolattartás,
- a gyermek átadásának-visszaadásának helyéről, idejéről, módjáról,
- a kapcsolattartás elmaradására vonatkozó értesítési kötelezettségről és az elmaradt kapcsolattartás pótlásáról (az önhibán kívül elmaradt kapcsolattartást ugyanis a legközelebbi megfelelő időpontban, de legkésőbb 6 hónapon belül pótolni kell).
Lássunk néhány gyakorlati példát korábbi bírósági ítéleteimből, hogyan is kerül meghatározásra a kapcsolattartás:
- folyamatos kapcsolattartás: minden páros hétvégén péntek délután 16:00 óráig vasárnap délután 18:00 óráig akként, hogy az apa jogosult a kiskorú gyermekekért az anya mindenkori lakóhelyére érte menni, majd köteles a lejárat végén az anyag mindenkori lakóhelyére őket visszavinni és átadni;
- időszakos kapcsolattartás: ez alatt a folyamatos kapcsolattartás szünetel
- nyáron kétszer két hét, melynek időpontját a felek minden év május 31. napjáig előzetesen egyeztetik, ennek hiányában július 15-től július 30-ig és augusztus 15-től augusztus 30-ig a kezdő nap 9:00 órájától a lejárati nap 18:00 órájáig,
- óvodai, iskolai szünetek fele időtartamára, melyet a szülők egy hónappal a szünidő előtt kötelesek meghatározni, ennek hiányában a szünidők első fele, a kezdő nap 9:00 órájától a lejárati nap 18:00 órájáig,
- karácsony, húsvét, pünkösd első napján 9:00 órától 18:00 óráig.
GYAKRAN ISMÉTELT KÉRDÉSEK
A gyermek nevének meghatározását, gondozását, nevelését, lakóhelyének és tartózkodási helyének kijelölését.
A gyermeket nem gondozó szülő, a gyermek szükségleteihez és jövedelméhez igazodó mértékben.
A gyermek indokolt szükségletei és a kötelezett jövedelmi viszonyai alapján.
Rendszeres (pl. hétvégi) kapcsolattartás és a hosszabb, például nyári szünidei kapcsolattartás.
Igen, ha a körülmények lényegesen megváltoznak, bírósághoz lehet fordulni.
HATÉKONY JOGI SEGÍTSÉG SZÜLŐI FELÜGYELETI JOGGAL, GYERMEKTARTÁSDÍJJAL ÉS KAPCSOLATTARTÁSSAL ÖSSZEFÜGGŐ ÜGYEKBEN
Érdemes már az életközösség megszűnését követően haladéktalanul ügyvédhez fordulni annak érdekében, hogy tisztában legyen a lehetőségeivel. Amennyiben házasság felbontásával kapcsolatban hatékony jogi segítségre van szüksége, foglaljon időpontot az online időpontfoglaló rendszerünkön keresztül, vagy keresse fel irodánkat a megadott elérhetőségeink egyikén!
A telefonon vagy emailben feltett kérdéseket a teljes tényállás, illetve az üggyel kapcsolatos esetleges iratok ismerete nélkül nem áll módunkban megválaszolni, tanácsadásra kizárólag időpontegyeztetést követően konzultáció keretein belül kerülhet sor.
Ha a díjazással kapcsolatban érdeklődik, ezen a linken akár az egyes ügytípusokra lebontva arról is olvashat, milyen szempontok szerint határozzuk meg a díjainkat:
Ajánljuk figyelmébe családjogi cikksorozatunk többi részét is: